Esteban ismételten bajban van.

Míg őt Ambrosius ijesztgeti a fekete napokkal, Mendoza az erőd egy másik végén keveredett kardpárbajba Laguerrával. A látvány nem mindennapi, különösen Laguerra akrobatramutatványai. Természetesen Athanaos is ott leskelődik kifele a cellája kis ablakán keresztül, egy ilyet csak nem hagyhat ki! Így azt sem veszi észre, hogy közben Tao (akit abszolút hidegen hagy Laguerra és az ugrabugrálásai) már meg is töltötte puskaporral a kulcslyukat, így jól a képébe robbantja az ajtót. Athanaos, bár a tüdejét majd' kiköpi, menekülés közben is csak a vívó Laguerra hátsóját bámulja kiguvad szemekkel, amíg el nem tűnik Taóval a sarkon...

Közben minden a feje tetejére áll, a mentési terv sem egészen úgy sült el, ahogy hőseink tervezték.

Estebant már várta Ambrosius a maharadzsa tróntermében, s míg a gyerek szégyenlősen a háta mögé rejti a koktélospoharat, alkimistánk közli vele, hogy egyrészt réges-rég kitalálta, mire készülnek, másrészt, hogy Esteban ne aggódjon, nem szándékozik őt szénné égetni, elvégre még szükség van rá és a medáljára. A kedélyes eszmecserét a kinti robajok szakítják félbe: Zia még mindig az erőd fölött köröz az Aranykondorral, közben Maugli is megérkezik Hátival, hogy rájuk szabadítsa a dzsungelt... Ja, nem, csak Gunjan az, Indali és Rupang társaságában, hogy bedöntsék a kaput, és az aktuális rezsimet.

Ambrosius a nagy felfordulást hallva az erkélyre siet, hogy szemtanúja legyen, amint a parasztok éppen kiérnek az udvarra, hogy farkasszemet nézzenek az őrökkel. Ám azoknak nem igazán fűlik a foguk a szép fényes kardajaikat beszennyezni, így mindenki lefagy egy pillanatra. Hogy a káosz teljessé váljon, megjelenik a maharadzsa is az erkélyen, a delirium tremens tüneteivel, halálra rémítve Ambrosiust. Mielőtt azonban a maharadzsa újabb adag Káli véréhez jutna, Esteban orvul nyakon lövi egy köpőcsővel- a lövedéken pedig a detoxikáló anyaggal.

Odalent Gunjan betörte a kaput az elefánttal, s innentől kezdve a parasztok megállíthatatlanul özönlenek kifelé a kapun, félrelökdösve a még mindig tétován ácsorgó őröket...

Ambrosius, miután egyértelművé vált, hogy ezt a csatát elvesztette, bosszúságában Estebanra küldi a fekete napokat. Az őrség kapitánya is előkerül, aki az éledező maharadzsa parancsára szíves-örömest kardélre hányná az alkalmatlankodó alkimistát. Azonban nem tud a közelébe férkőzni, ráadásul a fekete napok most őt veszik célba. Esteban ezt nem nézi tétlenül, felkap egy méregdrága arany komatálat, hogy alaposan fejbeküldje vele Ambrosiust. Azonban ő már kifejleszthetett valami extra képességet, amivel érzékeli, ha van valaki a háta mögött, így Esteban orvtámadását is kivédi. Konkrétan porrá égeti az aranytálat (aminek az árából legalább fél India lakossága jóllakhatott volna), valamint nyakon csípi a gyereket. Az őrség kapitánya pedig- jobb ötlet híján- inkább felkarolja a kótyagos maharadzsát, és eliszkolnak a már lángokban álló palota tetejéről.

Tao időközben kiér a köhécselő Athanaosszal a tetőre, ahol Zia szépen felszedi őket. Illetve szedné, azonban a létszám hiányos: Esteban lemaradt valahol. Tao visszasiet, hogy megkeresse, közben Zia biztonságba helyezi Athanaost.

Laguerra és Mendoza közben még mindig vívnak, de már nem túl nagy meggyőződéssel. Hirtelen felharsan Ambrosius farkasordítása, na, meg egy csapat őr is megjelenik a folyosó végén. A túlerőt látva Laguerra visszavonulót fúj, míg Mendoza -megcsillogtatva ismét rettenetes színészi képességeit- próbálja feltartani az őröket, hogy a nőnek egérutat nyerjen. Cserébe Laguerra múltkori szivességéért (lásd a 15-ik részben). Azonban feleslegesen produkálja magát: a fekete napok sikeresen felgyújtották az egész palotát, s az amúgy is hitvány homokkőből készült falak veszedelmesen omlani kezdenek, így aztán mindenki menekül, amerre lát.

Leginkább Esteban menekülne, akit Ambrosius még mindig vonszol magával az alagsor felé. Egy jólirányzott harapástól végül elengedi, s a gyerek beveti magát a legközelebbi füstfelhőbe. Alkimistánk pedig már inkább az ingóságaival foglalkozik, úgyhogy ráhagyja a fenébe, menti, ami menthető. Többek között el kell pakolni a mu piramist, na, meg a legfontosabbat: az orichalcon mátrixot, ami még mindig lenn van a gyár alagsorában. Szerencsére Laguerra is megérkezett, aki skótkockáspléd-sebességgel megindul a mátrixért, míg Ambrosius kivonszolja a limlomokkal, üres üvegekkel, ipari hajszárítóval telepakolt utazóládáját a hajóra. Nem lehet eldönteni, hogy ő füstöl-e jobban, vagy a kastély...

Odalent az erőd mellett összegyűlt a társaság. Egyik fele az Aranykondort csodálja, a másik fele Athanaost pátyolgatja, aki a kör közepén krahácsol és sajnáltatja magát. Azonban rögvest abbahagyja, amint megjelenik Mendoza, és fürgén felpattanva összeölelkeznek (no homo!). Majd a maharadzsa is előkerül, már teljesen jól van, s méltóságteljesen integet, és dobálja a puszikat a jónépnek. Nincs harag, egyáltalán nincs!

Hirtelen a nagy örömködés közepette Ziának feltűnik, hogy Esteban és Tao nincsenek sehol...

Úgy ám, még mindketten odabent vannak az erődben, s egy nagy fej-fej bummal össze is futnak az egyik sarkon. Az épület főrésze, ahol ők vannak, már vészesen romokban áll, nem tudnak direkte kifelé menekülni, hanem amerre éppen nincsen tűz, vagy lezuhanó törmelékek. Végül leérnek az alagsorba, ahol -ott áll az olmék repülőgép! Nosza, befelé, mielőtt a fejükre olmék omlik az épület.

A kintiek már ténylegesen elásták a két fiút gondolatban, ám őket nem olyan egyszerű elintézni: Taónak sikerül beindítania a gépet, s kirobbannak a romok alól. Kis ide-oda röpködés után végül földet érnek, Esteban lehányja a nyakába boruló Ziát, majd letörölgetve magát végre-valahára az apjára is sikerül sort kerítenie. Aki mit sem törődve a fiú pólóján éktelenkedő hányásnyomokkal, könnyekig hatódva öleli kebelére Estebant. Ezúttal nem kotnyeleskedik bele senki kettejük találkozásába, kivételesen Athanaost se rabolja el senki, vagy szúrja le, vagy löki le egy magas lépcsőről, vagy ilyesmi...

Ambrosius biztosan nem, hiszen ő már hét határon túl jár a hajójával, és Laguerrával. Aki közli, hogy minden leégett, összedőlt, elsüllyedt, meg egyébként is valami eszement lerakott egy háromfejű kutyát a gyár bejáratához, így sajnos nem tudta megszerezni az orichalcon mátrixot...

Hőseink végül megérkeznek a faluba, mindenki boldog, úgyhogy lehet is ünnepi vacsorát csapni. A gyerekek visszakapták a szüleiket, Tao Kokapetit, Esteban Athanaost (aki, miután megölelgette Estebant, inkább Ziát előadását hallgatja, aki lelkesen mesél az indián drogokról és valami Fekete Kondorról...), és Satya és Banu is kedveskedik némi meglepetéssel Pedrónak és Sanchónak.

Közben jut mindenkinek ideje átgondolni a kisebb-nagyobb dolgait, hogy mégis hogyan tovább...?

Folyt. köv.

Következő rész -->