A leírás spoilert tartalmaz!

India, dzsungel...

Mendoza elkapja az előle menekülő árnyat, majd annak fülsiketítő visítását hallva rögtön el is ereszti, mert hát ki tudja, milyen nyavalyái vannak... Ám nem egy óriás veszett majomra markolt rá: csak egy kislány az...

Hőseink közben szorult helyzetbe kerülnek: körülvették őket a kannibál zombi pigmeusok a falu főterén. Illetve a lenyugvó nap fényében már látszik, hogy ezek csak gyerekek. Persze az még nem zárja ki, hogy kannibálok legyenek... Azonban mielőtt vérfürdőre kerülne a sor, megjelenik Mendoza a kislánnyal, Indalival. Kiderül, hogy perpillanat ő a falu vezetője, mivel ő legidősebb a gyerekek közül, s élve átmeneti posztjával, azonnali békét hirdet. Ígyhát hőseink megmenekülnek a botok és kövek általi haláltól. Egyelőre.

Furcsamód' az egész faluban csak gyerekek vannak. Akik elmondják hőseinknek egy szerény vacsora keretében, hogy az idegen "varázslók" rabolták el az összes felnőttet, hogy szerencsétleneket dolgozni kényszerítsék a maharadzsa várában. Méghozzá egy bizonyos "Vörösszakáll" parancsára. Hőseink persze rögtön kitalálják, hogy csak Ambrosiusról lehet szó, de vajon miért pont itt rendezett be főhadiszállást...? Az egyik nagyobb fiú, Gunjan azon sajnálkozik, hogy nem a varázslók közül kaptak el párat, akkor lenne hús is a rizs mellé vacsorára ki lehetne őket cserélni a szüleikre. Közben megismerhetjük Satyát és Banut is, két kis vásott kölköt, akiknek folyton valami csínytevésen jár az eszük. Most éppen szerencsétlen Sanchót szemelték ki az újabb tréfájuk áldozatául, konkrétan ellopják a sapkáját, s rendkívül jól mulatnak rajta (meg mindenki más is), ahogy az próbálja visszaszerezni. Esteban pedig azon agyal, hogy vajon az ő apját is a várban tartják-e fogva. Ki kellene deríteni, csakhát épeszű ember nem indul el India dzsungelében várnéző túrára az éjszaka közepén. Hiába világít a telihold, Indali tanácsára mindenki inkább lefekvésre készülődik. Tao nagy-lelkesen segít a lánynak ágyazni, közben megtudja, hogy a falu, és az egész régió neve Patiala, s ez valamiért rendkívül felvillanyozza.

Patiala vára, szuterén...

Az inszomniás Ambrosius éppen a páncélszekrényben matat a jegyzetei után, na, meg abban a reményben, hogy maradt ott némi indiai mákonyszirup, amit a maharadzsa még nem szimatolt ki, amikor megérkezik a jó öreg Helvetius, és megérdeklődi, mi a gond. Majd miután érdemi választ nem kap,  megkérdezi, mi a fene az a fura aranyszínű izé az asztalon (amit pár órával korábban ő maga hozott le és hajított be a szekrénybe. Szomorú dolog az alzheimer). Alkimistánk, közli vele, hogy az egy korona, és hogy látott már olyat korábban. Mármint még annál is korábban, hogy a gyerekek kihozták volna az Aranyvárosból. Kell, hogy legyen ott a szekrényben valami referencia róla az egyik jegyzetfüzetben...

Patiala falu...

Zia, míg a szállásra várakozik, egy ottfelejtett krumplin gyakorolja a telekinézist. A Sundagattban felpróbált korona felébresztette benne ezt a képességet, ám nem tudja nyugodtan próbálgatni az Erőt, mert megjelenik Esteban, akinek be nem áll a szája. Végre észreveszi, hogy Zia kényelmetlenül érzi magát, és inkább megérdeklődi, mi bántja. Mint kiderül, Zia, szegény nem tud mit kezdeni az újonnan szerzett jedi képességével, de az valamelyest megnyugtatja, hogy azért Esteban se egészen "normális", hiszen ő meg elő tudja hívni a napot. Az éjszakai randit egy hatalmas kígyó zavarja meg... na, ne gondoljon senki semmi rosszra, még csak nem is kígyó az, ami váratlanul Esteban nyakára csavarodik, hanem egy elefánt (Elephas maximus indicus) ormánya, amely teljes csendben lopakodott mind az öt tonnájával a két gyerek mögé. Ekkor megérkezik Indali és Tao, s Indali megnyugtatja az elefánt gyilkos szorításában vergődő Estebant, hogy semmi baj, az állat csak játszani akar. Miután kicsudálkozták magukat ezen a soha nem látott jószágon, és Esteban is kiszabadul, Tao elújságolja, hogy a hely neve P-A-T-I-A-L-A. Sajnos, mivel se Esteban, se Zia nem tud az ősi mu nyelven, mindkettő csak bámul rá, mint az a bizonyos borjú, majd Tao felvilágosítja félművelt barátait, hogy Patiala azt jelenti: a Nap Földje. Nem csoda, hogy Ambrosius és a szektája itt vert tábort, valószínűleg van itt valami, ami kapcsolatban áll az Aranyvárosokkal. Indali tud is egy ilyen helyet, de ahelyett, hogy kinyögné, hol van, meg egyáltalán mi van ott, tüntetően ásítozni kezd és el is vonul aludni. Ígyhát a többiek se tehetnek mást, követik a példáját.

Patiala vára, szuterén...

Már a nap is felkel, mire Ambrosius és a válla mögött leselkedő Helvetius végre megalálják az egyik jegyzetfüzetben, amit keresnek: egy rajzon egy majomszerű alak a mu koronával a fején covid vírusokat röptet. Az is kiderül, hogy a vírusnak látszó objektumok neve Fekete Nap, és hogy megvan ugyan a tervük hozzá, de eddig nem tudtak rájönni, hogyan kell irányítani. De majd most..! Ambrosius rögtön fel is teszi a koronát, s akárcsak Zia és Esteban, azonnal rájön, hogyan kell vele tárgyakat mozgatni gondolat útján. Nem is kukoricáznak sokat, pozicióba állítják az ottani fénygyűjtő apparátust, és beindítják a Mu Piramist, hogy szemügyre vegyék a Fekete Nap pontos terveit.

Patiala falu...

Barátaink mind útnak indulnak, ki-ki a maga dolgára. Tao és Zia Indalival tartanak, hogy megnézzék az ősi templomot, ami úgy vonzza a "varázslókat", mint trágya a bögölylegyeket. Esteban és Mendoza pedig Gunjannal, hogy kiderítsék, vajon tényleg a várban van-e lesittelve Athanaos. Pedro és Sancho pedig, mivel csak láb alatt lennének, ottmaradnak a faluban nézelődni. Nemsoká ki is szúrnak egy majomisten szobrot, aminek a szemét smaragdból rakták ki. Ahogy csodálják a szobrot (a smaragdokat), megjelenik Satya és Banu, akik ártatlan képpel közlik a felnőttekkel, hogy ha érdekli őket, van a közelben egy barlang, ahol kilószám hevernek az ilyen kövek. Szívesen elvezetik őket oda. Pedrót és Sanchót pedig naná, hogy érdekli!

Patiala vára, szuterén...

Ahogy Ambrosius a Fekete Nap terveiben gyönyörködik, és világuralmi terveit forralja, megjelenik a csuklyás nő - akinek meg is tudjuk a nevét: Laguerra -hmmm-, s jelenti, hogy van egy kis gond. A maharadzsa kezd magához térni, ugyanis tőle szokatlanul értelmes mondatokban fejezi ki magát, valószínűleg megemelkedhetett a vér a drogszintjében. Még a végén teljesen kijózanodik, és kihajítja a várból az egész alkimista bandát. Szóval Ambrosius siessen, és adjon neki valamit, amitől visszasüllyed pszichedelikus állapotba, és gyorsan a kezébe is nyom egy üveg gumibogyószörpöt (ez egy igen hatásos, ősi nyugat-európai hallucinogén, amitől a használója egyrészt emberfeletti erőt érez, másrészt színes, pattogó, beszélő medvéket is lát tőle. Vagy olykor színes ogrékat, ízlés dolga). Ígyhát Ambrosius a nő társaságában elvonul, hogy leitassa az házigazdát.

Dzsungel...

Zia, Tao és Indali átvágva az erdőn megérkeznek egy ősi templomhoz. Rövid idegenvezetés után Indali bekíséri barátainkat a templomba, ahol Tao valamiféle feliratokat remél találni. Odabent kiderül: a varázslók is odabent vannak. Ám ahogy Tao kikukucskál a sarok mögül, csak egy kölyökmajmot (Macaca mulatta) lát az egyik oszlophoz kötve. Azonban a varázslók a majmon túl vannak, a kis makákó csak arra szolgál, hogy csalétek legyen a környéken vadászó tigris számára. Ami nem más, mint egy hatalmas, csíkos vadállat, nagy, görbe, randa fogakkal! Indalinak nincs ideje túlspiláznia a szerepét, mert Zia elindul, hogy kiszabadítsa szegény kis majmocskát a hurokból. Az el is szelel rögvest, majd a gyerekek a kőkorlát mögül belesnek a terembe, ahol tényleg ott munkálkodnak a "varázslók". Mit sem törődve a műemlékvédelemmel, éppen a többezer éves falból próbálnak egy darabot kifaragni, mikor az egyik észreveszi a gyerekeket. Azok villámgyorsan elpucolnak, s egy lyukban meghúzzák magukat. A két alkimistának viszont nem fizetnek annyit, hogy gyerekeket hajkurásszanak egy romtemplomban, amiben nyüzsögnek a kobrák, párducok, medvék, veszett majmok és a tigrisek, úgyhogy miután leszedték a megfelelő csempét a falról, el is mennek dolgukra...

Patiala vára, a falon kívül...

Mendoza, Esteban és Gunjan megérkeznek a várhoz. Gunjan elmeséli, hogy a maharadzsa nem szokott ugyan idegeneket elszállásolni, de mióta "Vörösszakáll" kigyógyította a szifiliszből, azóta ő és a varázslói akár fát is vághatnának a hátán, az se zavarná. Estebant ez hidegen hagyja, őt csak az érdekli, hogy itt van-e az apja, vagy sem. Dehát a falak túl magasak, az ablakok magasan vannak, nem lehet belátni, csak úgy lehet kideríteni, hogy itt van-e Athanaos, ha bejutnak a várba. Ám az egyetlen kaput meg őrzik. Sebaj, pont érkezik a maharadzsa jószágainak takarmányellátása egy ökrösszekéren, épp az orruk előtt vonul el. Esteban pedig, mielőtt Mendoza elkaphatná a grabancát, már ugrik is, és beveti magát a szénaboglyába. A kapunál megállítják a szekeret egy kis reggeli csevelyre, majd a nyitott kapun kiviharzik Laguerra, aki lehordja az őrt: ahelyett, hogy lotyogna, ellenőrizze le a szállítmányt! Az őr pedig mormogva tessék-lássék beledöfi párszor a lándzsáját a szénába. Ám addigra Esteban már árkon-bokron túl van, s míg az őrök a parancsolgató alkimistával voltak elfoglalva, addig ő be is oson a kapun, és eltűnik a vár folyosóin...

Dzsungel, majombarlang...

Satya, Banu, Pedro és Sancho megérkeznek a szent barlanghoz. Ahogy azt sejthettük a két gyerek csak csúfot űzött szegény tengerészekből: a barlangban nincs más, csak egy szobor, egy hegynyi összecsócsált gyümölcs, meg egy seregnyi ingerült makákó. A két pajti a majomsereg elől belehátrál egy gödörbe, majd többméternyi zuhanás után hangos csontropogások kíséretében földet érnek. Miután Pedro visszanyomkodja a bőre alá a zöldgallytöréseit, és segít Sanchónak visszaforgatni a 180 fokban elfordult fejét, mindketten arra lesznek figyelmesek, hogy a gödör folytatásából- ami egy szuroksötét barlangfolyosó- rémes, üvöltésszerű hangok szűrődnek ki. A veszett majmok és egy sötétben vadászó bioraptor közül inkább a majmokat választják, úgyhogy infarktusközeli állapotban iszkolnak a gödörből, keresztülvágva a meglepett majomseregen... De legalább a két gyerek jót szórakozik.

Patiala vára...

Esteban hát bejutott, de most hogyan tovább? A folyosón kószálva hirtelen megüti a fülét egy irritáló hang: Ambrosius éppen a maharadzsa lakosztályából curikkol kifelé, a szokásos túljátszott s3ggnyaló szövegek kíséretében. Hát, ez mázli, talán ő elvezeti Estebant az apjához! A fiú követi is a magában vihogó alkimistát. Ő azonban ezúttal nem látogatja meg Athanaost, van annál értelmesebb elfoglaltsága. Visszatér az alagsorba, és, mint a kisgyerek, aki várja a palacsintát, megérdeklődi, mikor lesznek már készen a Fekete Napok. Helvetius csak hümmög erre, ugyanis a tervek elég bonyolultak (na, meg különben is, egy, a 16-ik századinál jóval feljettebb technológiához és eszközökhöz tervezték a gyártását), és sajnos a munkaerő sem éppen minőségi, már úgyis túl vannak hajszolva ezek az emberek, akik még életükben soha nem dolgoztak. Ennyit. Esetleg a faluban maradt gyerekekkel lehetne valamit kezdeni, ők még nincsenek úgy lepukkanva a mindennapos kannabiszhasználattól, mint a felnőttek. Ambrosius megígéri, hogy akkor begyűjtteti a kölköket is, amikor hirtelen az egyik asztalon álló üvegcsén egy ismerős tükörképét pillantja meg. Ja. Esteban leselkedik az ajtónál.

Folyt. Köv.

Következő rész>