A szöveg SPOILERT tartalmaz!

Kezdésképp még mindig Tibetben járunk. Ambrosius elintéz még egy-két apróságot, mielőtt követi a gyerekeket Japánba. Többek között átad egy darab olmék repülőt, egy darab orichalcon mátrixot termoszba csukva, és egy darab Athanaost a szektája tagjainak: vigyék őket biztos helyre. Athanaost egy fokhagymakapszulába zárva szállítják el, továbbá kiderül, hogy ő és Ambrosius hajdan nagy pajtások voltak. De már nem. Nagyon nem...

Úton Japán felé mindenki elmerül a saját problémáiban, Tao először a korábbi városban, általa nem látott bölcsek kivetített képeiről próbál keresni valamit a naplójában, de nem talál semmit. Aztán dühöng Zares miatt, Esteban is dühöng Zares miatt, majd Zia egy elterelő hadművelettel Japánról kezd el kérdezősködni. 

Egyszercsak a Kondor megint önállósítja magát. Ez jó jel, mivel általában ezt akkor csinálja, ha nyomot észlel, ami az Aranyvárosba vezet. Kezdünk már expertek lenni. Hőseink elkezdenek körözni egy erdő felett, hátha megpillantják, mi vonzotta oda a Kondort, de a fáktól nem lehet látni semmit, úgyhogy leszállnak éjszakára. Minden szép és jó, Esteban és Zia megint elvonulnak klikkeskedni, amit Tao igencsak nehezményez. Ám a két pajtása épp arról sutyorog, hogy el kellene mondani neki, amit a hologram-bölcsek elárultak nekik az Aranyvárosban. De mielőtt egy szót is szólhatnának, földrengés szakítja félbe őket... illetve csak a sziklahidat, amin a Kondor áll. Évezredek alatt nem omlott le, de most, hogy a Kondor rajta áll, persze, leszakad az egész, a madár meg puff, bele a tengerbe. 

Hát ennek annyi...

A felkelő nap ott találja hőseinket a sziklapárkányon, gyászolva az elvesztett madarukat. Ám felcsillan némi remény, illetve egy napsugár a víz alatt álló madáron. Talán van esély rá, hogy felhozzák! Mielőtt Esteban fejest ugrana a tengerbe, észrevesznek egy csónakot. Az is őket, úgyhogy menekülni, elbújni nem érdemes, viszont a madárról jobb, ha hallgatnak. Ezt jól is teszik, ugyanis a csónak két majdnem-felnőtt gyerek, Mariko és Ichiro tulajdona, akik épp a halfogóikért tértek ide vissza. De most nagyobb fogásuk van. Mariko ugyan benne lenne, hogy hagyják a fenébe az idegeneket, ám Ichiro egy rendkívül kötelességtudó, hűséges alattvalója a helyi nagyúrnak, Shimazu daimyónak, szóval mindenképpen át kell őket adni a hatóságoknak.

Beérve a lepukkant halászfaluba, Kagoshimába, Mendoza kiszúr egy európai hajót, s erről rögtön támad is egy ötlete. Amint kiköt a csónak, a katonák azonnal ott teremnek, hogy átvegyék az idegen foglyokat, hiába Mendoza minden igyekezete, hogy próbálja jobb belátásra bírni őket. Szerencsére nem tör színészi babérokra, csak az időt akarta húzni a komédiázásával, s amint meglátja, hogy a gyerekek suttyomban partra jutottak, sarkon fordul, és Sanchóval és Pedróval egyetemben felrohan a hajóra, és menedékjogot kér a kapitánytól. Aki eddig nagy-unottan bámulta a tengert, mintha az előbb zríből semmit se hallott volna. Rendes fazon egyébként, meg is adná a védelmet, csak éppen előkerül egy régi ismerős: Gaspard is a hajón van, akinek pedig viszket a tenyere, hogy Mendozát alaposan megleckéztesse. Úgyhogy Mendoza, Pedro és Sancho mennek a levesbe.

A gyerekek meg csak várnak egy halom kikötői lom között, míg Mariko be nem tessékeli őket az egyik szakadt kunyhóba és el nem mondja nekik, hogy elfogták Mendozáékat. Meg jön rögtön a bátyja is, aki nagyon nem nézi jó szemmel, hogy a huga idegeneket bújtat. Bajba sodorja vele magukat, meg a nagypapit is. Mire azonban dűlőre jutnának, a helyi vulkán, a Sakurajima megint rendetlenkedni kezd: ezúttal nem földrengést csinál, csak telenyomja hamuval a környéket. Mire Mariko minden ajtót-ablakot becsuk, a gyerekeknek hűlt helye. Elvégre nem akarják ők sem bajba keverni a megmentőiket. De most mi lesz? Hát mi lenne, megvárják Ambrosiust. Az iránytűje valószínűleg elveszíti a Kondort, de valami mást talán megtalál, ami a Kondort eredetileg odavonzotta. Szóval indulás, megkeresni azt a valamit, valahol a többezer hektárnyi erdőben.

Ambrosius jön is, ám a Sakurajima nem csak a környéket, a hajójárt is elborítja hamuval (mondjuk lehet, hogy nem a vulkáni füst kellős közepén kellett volna átrepülni), és el is tömíti az egyik propellert. 

Közben a gyerekek haladnak észak felé, Taónak meg eszébe jut, hogy valamit akartak neki mondani. Micsoda meglepetés, kiderül, hogy Zia is a mu nép leszármazottja...

Máshol...

Mendozáék japán katonák gyűrűjében haladnak a daimyo kastélya felé. Gaspard elárulja, hogy a portugálok lőfegyvert szállítanak a japánoknak, és ő itt a fegyveroktató. A V.I.P. Eddig se volt túl rózsás a helyzetük hőseinknek, de azért Pedro még rátesz egy lapáttal... kellett neki poénkodni.

Megint máshol...

Ahogy arra számítani lehetett, Ambrosius hajója le is zuhan, hiába, a káromkodások nem tartják a levegőben. Ambrosius is megy a levesbe.

Megintcsak máshol...

Miután Tao egyre több és több közös vonást vél felfedezni maga és Zia között, nagy-lelkesen felajánlja, hogy megtanítja a mu nyelvre is. Esteban csak gúnyolódik, naná, hogy féltékeny, mire Zia csak a szemét forgatja. Aztán végre rátalálnak arra, amit kerestek: észreveszenek egy óriási gömböt, amilyet leginkább a Maneki nekók nyakában lehet látni- csak éppen ez kábé három méter átmérőjű, vagy több (igaz, lehet, hogy van itt valahol egy méretre hozzá passzoló Szerencsehozó cica is)... Tao megállapítja, hogy orichalcon, Zia meg azon mereng, vajon hogyhogy itt van kinn az erdőben, a semmi közepén, minden csapda, rejtvény, meg egyéb nélkül. Hirtelen egy álarcos bandita veti rájuk magát a bokrok mögül.

Folyt. köv.

Következő rész>